Mostanában többször is kánikulai melegben volt részünk és többen hallhattunk, olvashattunk olyanokat hogy "én 47 fokot mértem!" vagy "A főtéren a hőmérő 51 fokot mutatott!", miközben a helyi állomáson mondjuk 36°C volt az adott napi maximum. Az ilyenek nem csak a nyári félévben hallhatóak, hanem bizony télen is mérnek az emberek a kocsi tetején jóval hidegebbet, mint a valós minimum. Ezt a bejegyzést szenteljük annak, hogy miként is kell mérni a levegő hőmérsékletét és nedvességtartalmát, illetve hogy utánamenjünk egy-két meteorológiai tévhitnek és nézzük meg, hogy mi mennyi a meteorológiában!
Léghőmérséklet:
A hétköznapjaink egyik legbefolyásolóbb időjárási tényezője a hőmérséklet, emiatt ezt az elemet mérik talán legtöbben a hétköznapok során, sőt, ma már a legtöbb autó is rendelkezik beépített hőmérővel. Fontos azonban figyelni az elhelyezésre, ugyanis szabvány szerint a levegő hőmérsékletét minden természetes és mesterséges tereptárgytól messze, hőmérőházban mérjük úgy, hogy a hőmérő higanygömbje, illetve napjainkban a hőszenzor termisztora 2 méter magasan legyen a talaj felett. Ezt azért fontos kikötni, mert a világ különböző tájain rögített adatok csak így hasonlíthatóak össze egymással, hiszen a magassággal a mért érték változik! (lásd lentebb a radiációs minimumnál) Az sem elhanyagolható, hogy a mérést napfénytől védett helyen, például fehérre festett fa hőmérőházban, vagy szenzoros mérés esetén kívül fehér, belül feketére festett műanyag árnyékolóban történjen, hiszen a Napból érkező energia melegíti a mérőnket, ami így már nem tud pontos értéket mutatni nekünk. Ez azt jelenti, hogy a napra kitett, vagy télen a házfalra szerelt hőmérő nem tekinthető mérvadónak. (Természetesen iránymutatást adhat) Két szélsőértéke lesz a napi minimum és maximum, előbbit reggel 7, utóbbit este 19 órakor olvassuk le. T-vel jelöljük, a két szélsőérték jele pedig Tmin vagy Tn, illetve Tmax (Tx).
Hőmérőház az Apácatornai állomáson, a bejegyzett állomás szenzorát tartalmazza. A bal alsó sarokban csapadékmérő látható. (fotó: 2021 november)
A másik tornai műszer árnyékolója. (fotó: 2020 április)
Radiációs minimum:
A radiációs, más szóval kisugárzási minimumhőmérsékletet talán leginkább úgy ismerik az emberek, hogy talaj menti fagy. A megértéshez tudni kell, hogy a hideg levegő sűrűbb, így nehezebb, mint a meleg, illetve éjszaka, amikor derült az ég a talaj sugározza ki magából a hőt, így a felszíne erőteljesen lehűl. Ha ez a lehűlés elég erős, akkor a felszín 0°C alá hűl, a harmat megfagy, míg két méteren lehet, hogy +1, akár +2°C a hőmérséklet, ekkor beszélünk talaj menti fagyról. Leginkább ez a jelentősége a radiációs minimumnak, amit vízszintesen elhelyezett minimumhőmérővel, a talaj felett 5 centivel mérünk nyílt, lehetőleg füves területen. A műszert az esti 19 órai leolvasáskor helyezzük ki és a reggel 7 órai leolvasáskor állapítjuk meg az értéket. Celszerű a számlappal lefelé fordítani, így télen a dér- és zúzmaralerakódás nem nehezíti a leolvasást. Nem szabad kinthagyni, mert az erős napsugárzás miatt tönkremehet! Általában 2-3 °C-kal alacsonyabbak az így regisztrált értékek, mint a napi minimumhőmérséklet, de télen, hófelszín felett akár 3,5-4°C különbség is lehet! Nem tartozik az alapmérések közé. Általában Trad-nak, vagy Radmin-nek jelöljük.
Inszolációs maximum:
Szintén csak érdekességképp említeném meg ezt a mérést. A radiációs minimum párja, viszont itt a napon mért hőmérsékletet állapítjuk meg. Speciális hőmérőt igényel, ami egy duplafalú szerkezet hosszú számlappal, hiszen nyáron akár 70°C-os értéket is mutathat! Higanytartálya kormozott, a talaj felett 5 cm-rel kell elhelyezni. Sajnos ritka és igen drága műszer, viszont szintén nem tartozik az alapmérések közé. A napon lévő, rosszul elhelyezett közterületi hőmérőkől sok esetben nyáron inkább ez az inszolációs, besugárzási érték olvasható le.
Pszichrométer:
A pszichrométer egy száraz-nedves hőmérőpár, amely egy közös állványon, csőben foglal helyet. A hőmérőházban kell elhelyezni. Működési elve, hogy a "száraz" hőmérő egy sima műszer, addig a nedvesnek a higanygömbjére nedvszívó anyagot, például textilt tekernek, amit vízzel itatnak át. Ezután egy kis ventillátor levegőt szív át a csövön, ami miatt a víz párologni kezd, hőt von el és lehűti a higanyt. Végül leolvassuk mintkét hőmérőt és a kettő közti különbségből ki tudjuk számítani képletek segítségével a relatív páratartalmat, a harmatpontot, gőznyomást és telítési hiányt. Ma már sajnos ritkán találkozhatunk vele.
Higrométer:
A higrométer a levegő relatív nedvességtartalmát méri, tehát megtudhatjuk tőle, hogy adott hőmérsékleten a levegő milyen közel áll a telítettséghez, azaz a 100%-hoz. A valódi nedvességtartalom kiszámításához szükségünk van a harmatponti táblázatra, ami alapján kiszámítható, hogy adott hőmérsékletű levegő hány gramm vizet tud magában tartani, hiszen a hőmérséklet növekedésével nő a telítéshez szükséges vízmennyiség is. Az elnevezés találó, hiszen 100% páratartalom esetén kicsapódás, harmatképződés indul meg. Például, ha 20°C-on 70% a páratartalom, akkor 14,4°C-ig kell a levegőnek hűlnie ahhoz, hogy kicsapódás történjen, viszont 20°C-on 30% esetén már 1,9°C lesz a harmatpont! A harmatpont segít meghatározni a várható napi hőingást, hiszen a száraz levegő gyorsan melegszik és gyorsan is hűl le, így ha délután alacsony a páratartalom, akkor hűvös reggelre készülhetünk. Minden állomáson a hőmérőházban megtalálható műszer. A relatív páratartalmat Rh-val jelöljük és %-ban adjuk meg.
Röviden ennyit érdemes tudni a hőmérséklet- és páratartalommérés folyamatáról és műszereiről, talán sikerült néhány tévhitet is megcáfolni és bízom benne, hogy néhány időjárás iránt érdeklődő embertársamnak sikerült hasznos tippeket és esetleg kedvet adni az otthoni megfigyelésekhet!
Farkas Zoltán
